Mickiewicz Prelude

A zarándok útja behemót-szavaktól remeg,
a hold süt, a száműzött felnevet, hiszen
nincs neve, a kóbor, mert istenségtől féli
a hideget, tél van, mégis evez a tengeren.

És mondanák a bolondok: ott a zarándok,
kisebb a halászladik, de nem veszélyes,
viszi magával a tájat, mint a csillagok,
elveszik a horizonton, és a zátonyra tőr.

A feltámadás eredője lesz Mária halála,
Krisztus nem költ fel, sír mellett bandukol,
kit megsirat anya és megsiratnak anyák.

Mézes-mérget szórnak kenyerére, hadd
lássa mindenki isten fénysugarát, rút
volt ő, ki ősidőkben bolyongott, tétlen.