Fúgazaj


Kedves szem, amikor ezerkilencszáznyolcvanhétben
úgy gondoltad megmutatod a színes zajokat,
gondolni se merted volna, hogy a nap, ami
olyan fehér, egyszer – könnyek nélkül – eltakarja azt

nincs lejátszva, papírfénytől nem szárad meg a viasz,
egyszer majd emlék nélkül (miféle emlékek?)
gubbasztok az asztal mellett, gondolkodom, hogy
mehettem így tönkre, kedvesem, mert tönkre mentem,

bástyaszámra tolom a számba a cukrot, viszonylag
és szorongva, ezúttal mindenféle biztonság-
érzet nélkül, lassan a sakk-mattra készülődöm,

egy fogam marad, ha öreg leszek, mondta a buszon
a cigány asszony, hiteltelenül és nevetve –
mert ő sose marad gyerekek vagy unoka nélkül