ROBERTO BOLANO
Liza

Amikor Liza közölte velem, lefeküdt
valaki mással, itt, ebben az öreg
Tepeyac-i raktárépület telefonfülkéjében
azt hittem, véget ér az életem.
Ez a magas, sovány fickó, hosszú hajjal,
nagy fasszal, nem várt tovább,
hogy mélyen beléhatoljon. Semmi komoly,
mondta, de ez volt a legegyszerűbb
módja, hogy kirakjalak az életemből.
Parménides García Saldañának hosszú
haja volt, ő lehetett Liza szeretője,
de pár évvel később megtudtam, meghalt
egy pszichiátrián vagy öngyilkos lett.
Liza nem akart együtt aludni vesztesekkel.
Néha róla álmodom, boldognak látom,
s rideg, mint Lovecraft Mexikó ledöntésében.
Majd zenét hallgatunk (Canned Heatet,
Parménides García Saldaña kedvencét),
és aztán lefeküdtünk még háromszor.
Elsőre bennem élvezett el, aztán a számba,
végül mellem közé, alig több mint egy
vízcsepp folyt szét, akár egy horgászdamil.
Mindez két órán át tartott, mondta Liza.
Ez életem legrosszabb két órája,
mondtam a vonal másik oldalán.


Forrás: Roberto Bolano, Five Poems, In The Paris Review 201, 2012 Summer
Fordította: Nagypál István