Elég; kimerülés vagy holdfogyatkozás


kifutok a rózsaszín erdőből, bármit is jelentsen az erdő.
nem akarok félni, kórházban futnak össze az erek,
tengernek mondod, esetleg lágy folyónak. suttognak
bennem a férfihangok: nincs mese. kisfiús mivoltom
fogyatkozik, holdnak nézem a repülőt éjszaka és
sorban mondom el a bazmegokat. kimerültem,
fényes csillag feletted. a londoni metro mellett főzöl,
pizzát nyújtasz. jobban hiányzol, mint a barátod
hitte, pedig nem mondtam mást: cigizek. sóhajtások.
fejfájás, miegyebek. elcserélt kávés bögre felett
lógatom a lábam. elég, hajtogatom. mint a kimosott
ruhát, a szalvétát evés után, vagy bármilyen papírt, ami
fehér. nincs menekülés. rózsaszínnel batikolok.

az étvágyam fakul. segítsetek apró angyalok. torony-
óra, láncostul. képedbe mászok, csípődhöz érek
és elkapod a kezem. szorongatod. szorongok.
szoknyádon a fodrok: sziklaszirtek, habzó tekintetem
őrültté tesz. ellebeg a gondolat. nincs már többé hajó,
ami vontat. sietve megyek, lássátok, a fekete patak mellett.
nem félek a haláltól, csak egy kicsit, a nagyi is túlélte.
képzeletben megfogom a kezedet és úgy megyek.
újra kimondom a neved kezdő betűjét.

szórakozni akarok. vicceket hallgatni tőled és
rád mosolyogni, és nézni a fél órán át felzselézett
hajadat. sóhajtok. kifújom a levegőt, hátha elfújom
az utat, az országot, a tengert és ami még
közted és köztem van. farkas leszek. fát nevelek.
megsimogatom a törzsét és beszélek hozzá.
rólad mesélek. amikor már körbeülnek a gyerekek.
a nő messziről figyel és csóválja a fejét. apa, így
hívogatnak az idegen fiatalok. arcot faragok a fára,
a letört ágával mellérajzolok egy pé betűt. azt hiszik
egy nőről álmodtam tegnap, régen, nem tudom.
fénylik az ég. szívformájú a beton. november, március,
augusztus. nehézsúlyú tegnapok. nem tudom. nem
tudom, nem tudom. közeleg az ősz. ismételgetek.
férfihangok: fogyóban a hold. jóllakott a farkas. elég-
ia