FÉRFIAKT, OLAJ, VÁSZON, 2012


Ahogy a szobába értem, az ágyon hevert, akár
egy gnóm-krisztus, bámultam a szempárt,
miként előtte a gránátalma-teába, hirtelen
megértettem az egészet, amikor csontos kézfeje
kifelé állt, petyhüdt farka, mint a beállított
modeleké, egyszerre volt megsemmisítő és
gyermeki; elfogott a kísértés, a meg nem úszható
undor, az anyáskodó ujjak a mellbimbók felé –
azt hitte, a gondosan kivárt mozdulatlanság
végül viccbe fullad; aztán megálltam, hideg a
karja, hideg mindkét füle, hideg a mellkasa,
akár a jéghegy, lassan, mérhetetlenül imbolyogtam
felette, tehetetlenné tett, ISTENEM, ezt volt,
mely újra felébresztette őt, mérgében