Meghan O'Rourke
KÉT NŐVÉR

 V.

Kislányként, együtt anyámmal, a Penn állomásra mentünk. Az emberek
egymásnak nyomták túltömött táskáikat. A teret a sósperec élesztős illata
lengte be, akárcsak időváltozáskor, sőt porond állításkor a cirkuszsátor
alatt. Anyám elhaladt egy álldogáló kéregető koldus mellett, anyám
fekete haja fel-le lebeg, és hamis leopárdbőr kabátja megperdül önnön
maga körül.

Már tudtam a víz alatt úszni. Meglepő gyorsasággal tudtam bemutatót
tartani – becsuktam a szemem és máris az első vagon jéghideg fémrúdját
fogtam, akár egy élő kacs, ami rám talál, és nem enged el. Ahogy vissza-
néztünk a koromfekete vonatablakon keresztül, látva, ahonnan jöttünk,
megláttam egy madarat, sólyom volt, amint felugrik egy férfi kezéről és
keresztülsuhan az állomáson, féktelenül, amíg a vonat lelassít miattam
a pályáján.

A sötétben már csak arra várunk, hogy kiérjünk az állomásról. A lég
kondi nem működött, a sötétség beborította a kupét, és kedvesen el-
takarta előlünk utazóládáinkat. Pintyőke voltam egy tölgy ágán, amely
sose beszélt, becsvágy nélkül, még énekelni se, apró csőre zárva maradt,
ágról ágra szökken, és aki látta már a napot és egészen bezsongott tőle.



Fordította: Nagypál István
Forrás: Halflife, Norton, 2007