FABULA
–Doris Lessing

Jól emlékszem a dallamra, ahogy visszafordulok.
Mind ez idáig csend volt a hosszú meleg szobában.

Áthatolhatatlanok, eme falak, gondoltuk
mi, régidők pajzsai a sötétben. A lány
fejére sütött a nap vagy a kis csibész
gondtalanul tovaterjedt. És a mély hangok
felerősödtek csendben, s elvesztek a vízben.

Mindeddig nyugodt és meleg volt, akár
a kéz, ha egyikőnk felrajzolja a függönyt
a zuhogó eső könnyedén kint rekedt.
A szellő néha bekúszik, meglobogtatva
a tüzet, és sarokba szorítja az árnyakat,
avagy odakint a farkas üvölt az éjszakába,
testünk csontig fagyott, együtt rajzoltunk.

Bár rövid ideig a tánc folytatódik –
nyugodtan mozognak a lassú alakok át
a tavak fényében, akár az arany fonat
a padlón. Talán folytatódik tovább, akár
egy álom, örökre. Olyan ez most nekem.

Új szelek fújnak majd az évek során?
Esőtől rohadnak majd a falak, végül?
A lemenő napsugarak láttán előtolják
képüket a farkasok?

Oly rég volt már.
De néha még emlékszem a függönyös szobára
és hallom a távolban éneklő fiatal hangokat.




Fordította: Nagypál István
Forrás: Fourteen Poems, http://poethead.wordpress.com/2011/11/16/fable-and-oh-cherry-trees-you-are-too-white-for-my-heart-two-poems-by-doris-lessing/