LOUISE GLÜCK
NYÁRI KERT

Beatrice elvitte a cedarhursti parkba a gyerekeket.
Sütött a nap. A repülők
jöttek-mentek a fejük felett, békében, hiszen a háborúnak vége.

Így képzelte ő el a világot:
nem lényeges számára, mi valós és mi hazug.

Repülők jönnek-mennek, egészen
Rómáig, Párizsig – nem lehetsz rajtuk,
hacsak nem repülsz át a parkon. Elsuhan
mind, semmi sem állíthatja meg őket –

A gyerekek nem tudnak uralkodni magukon,
hogy meg ne szagolják a rózsákat.
Öt vagy hét évesek lehettek.

Végtelen, örök – így
beszélt az időről.

Valahol a tölgyek takarásában ült egy padon.
Messze a távolban, a félelem egyre közeledett, ott volt a küszöbön.
oda hallani a vonatállomásról a hangját.

Az eget narancs és rózsaszín festi be, véget ér a nap.

Nem fújt a szél. A könnyű nyári napsugár
tölgy-árnyakat formál a zöld gyepen.


Fordította: Nagypál István
Forrás: Poetry, 2012 Január