KULCS A TÜKÖRBEN

Akár otthon, egy itáliai, keretes tükör áll
a bejárati ajtóval szemben. Még látlak
benne integetni, ahogy becsukom mögötted
az ajtót, mégis később nézek bele jó—
magam is. Főzés közben kiszaladok
a fürdőszobába, megállok, s konstatálom,
hogy újra rabbisra nőt a szakállam.

Fiatalkori önmagam anyám varrta nyuszis
jelmezben pózol, gúnyolódik rajtam.
Megvárja, amíg leülök elé, és magára
hagyom az ebédet a tűzhelyen. Mintha
kötény lenne rajtam, úgy törlöm kezemet
a frissen kivasalt pólóba és várom, hogy
a rézszínű kis kulcsot a tükörlaphoz érintsd.

Akár egy ablak, olyan most a tükör—
bíborvörös szőnyegen ülsz, mögötted
műbőrös sámli, amire felállsz mosogatni.
Legóval a kezedben figyelsz, mikor
segítek, de most a tűzön felejtett pörköltre
kell figyelnem, rohanok, ahogy nagyi,
amikor az attasénak főzött Varsóban.

A ruhásszekrény tetején egy preparált sas—
lengyel munkásként bámul, ha lesétálok
a szemetes tárolóig. Az apja hagyta meg neki,
mikor emigrált az államokba. Mindenfele
az ősz, semmi se maradandó. Letakart idő
a hamis arannyal befújt gramofon mellett.
Minden délelőtti kopogás egy szívre mért ütés—

Amikor lehúzom a cipőm, látom a mamát,
még barna a haja, akár a plüsskanapé,
amit évekkel ezelőtt dobtunk ki, fogja a kezemet,
nehogy beletúrjak a fekete-erdő tortába,
amit anya sütött az egy éves szülinapomra.
A háttérben nyitott az ajtó. Feltapétázott
tengerparti táj. A kis kulcs már elveszett.