Fiaskó

Ürülékbe ragadt fakereszt. Karton-varázsszőnyeg,
amire ha te is leülsz, egy egész életnyi világ
repül el melletted. Merthogy te csak ülsz ott,
a Vér és sárt tartod a kezedben, ujjaid nyomát
emészti fel a salátaborító. Nyomasztó.

Te szüntelen olvasol. Rágógumival kitömött
lyukas műanyagpohárba koppannak az érmék,
akár a zseton a peep show ablakréseiben.
Itt is ugyanazt a meztelen valóságot látod.

Fel se nézel, és az elejtett szendvicsdarabot is
kutyád nyalja fel, ahogy a gyerek a húsvéti
képpel díszített bélyeget, mikor nagyszüleinek
küld üdvözlőkártyát. Majd megnyalja a te
borostás arcodat is, rég érezted a pástétom
ízét a szádon, de nem bánkódsz, hisz kutyád
játékosan csóválja farkát.

A kordont
a párnahuzat és a takaró szellőztetésére
használod, ha nem látja senki a reggeli
csúcsidőben – egyik se fehér, nem adod
fel magad. Akkor állsz fel és körülnézel,
és belekapaszkodsz, úgy tartod meg
magad, mert az elüszkösödött lábad nem
bírja. Még mindig helyesen írod le
a Johnnie Walkert a kéregető palatábládra.
A Black Label emlékeztet téged
a sötét éjszakára, amit magányodban
töltesz el. Felnézel, nézed az üveg fenekét.
És újra repülni próbálsz. Alszol, álmodol.