2014. 01. 19.
:re Bochnia, SLAPSTICK BY SZYMBORSKA
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
WISŁAWA SZYMBORSKA
BOHÓZAT
 
Ha léteznek angyalok,
véletlenül se olvassák
a kiábrándító reményekről
írt regényeinket.
 
Sajnos, attól tartok, hogy
a világnak írt igényeinket se,
melyeket verseinkbe foglaltuk.
 
Színdarabjaink
üres fecsegésein és mozgásain
gyanakszom, hogy
türelmetlenkedni fognak.
 
Angyali, vagyis nem emberi
elfoglaltságuk szünetében
inkább nézik
bohózatainkat
a némafilm korától.
 
Siránkozásokat,
szakadt ruhában,
zárt fogakkal,
jobban megbecsülik, ahogy gondolom,
szegény párát,
melyet üstökénél fogva kiragadtak,
vagy ahogy felzabálja
saját cipőfűzőjét.
 
Deréktól felfelé, feszít és belélegez,
lejjebb, egy halálra rémült egér
nadrágszárán át leszaladt.
Hát persze,
ezért érzik olyan jól magukat.
 
Ördögi kör, melyben
végül üldözőből üldözött lesz.
Fény az alagútban
tigris szemekben végződik.
Száz katasztrófa
az száz vigasztalan halálugrás
tátongó szakadék felett.
 
Ha léteznek angyalok,
reménykedem, hogy erre
a véleményre rábukkannak majd,
ez a mulatság kifityeg a rémületből,
még akkor se kiabáljuk segítség, segítség,
azóta mindent a nyugalom tölt el.
 
Merem remélni, hogy
csapkodnak szárnyaikkal
és könny szökik a szemükből
örömükben, legalább. 


Forrás: Nic dwa razy, 1997, WL
Fordította: Nagypál István
Kulcsszavak: vers, Szymborska, bohózat

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés