WISLAWA SZYMBORSKA
AZ ÉGBOLT
Azzal kell, hogy kezdjem, mi is az égbolt.
Egy ablak, párkány, keret és üveg nélkül.
Csupán egy nyílás, semmi több,
de szélesre tárva.
Nem kell várnom a csillagos égboltra.
Sem pedig kinyújtanom a nyakamat,
hogy egy pillantást vessek rá.
Egy égbolt terül el a hátam mögött,
a tenyeremen és a szememen.
Szorosan körbevesz és ámulatba ejt.
Még a legmagasabb hegycsúcsok
se érnek el az égboltig,
ahogy a legmélyebb völgyek se.
Nincs még egy olyan dolog,
amely mindenütt ott lenne.
És könyörtelenül áthatol a felhőkön,
akár a halál.
Egy vakond nem ér kevesebbet
egy bagolynál a mennyországban.
A lényeg, hogyha szakadékba esel,
nem eshetsz tovább a levegőből.
Szemcsés, kavicsos, átlátszó,
foltokban gyúlékony vagy
cseppenként elillan és
gyorsan, színültig betölt mindent.
Az égbolt mindenhol ott van,
a sötétben még a bőröd alá is bejut.
Harapom és ürítem a levegőt.
Nem eshet csapdába bennem.
Nem találhat otthonra bennem.
Egy önmagát ölelő ölelés.
A kérdés magába foglalja a választ.
Megoszlik szárazföld és ég –
Nem érdemes szétválasztani
egymástól őket.
Egyszerűen ezzel kell együtt
élnem, amit bármikor elérhetek,
ha szükségem lenne rá.
Az általam felismert jegyek
elragadtatnak és kétségbe ejtenek.
Fordította: Nagypál István